Igazából diáknak is, szülőnek is két alapesetben tanácsolnám, hogy amerikai egyetemi tanulmányokon gondolkozzon: annak, aki nagyon motivált és annak, aki ugyan jó képességű, de még nem döntötte el, mit is akar csinálni később. (Ez nem jelenti azt, hogy a “motiváltak” esetleg nem váltanak irányt; az én gyerekeim a második csoportba tartoztak, de volt az ismeretségi körben, aki egy bizonyos szakra akart menni tűzön-vízen át, el is végezte, de addigra már annyira megfertőződött valami mással, hogy a doktoriját már abból írta és ma sikeres professzor ezen a területen az egyik legjobb kaliforniai egyetemen.)

Bármelyik eset áll fenn, a U.S. News and World Report híres éves rangsoránál érdemes kezdeni, aminek a hitelességéről ugyan állandó vita van (főleg azok részéről éri őket támadás, akik a rangsorban hátrább kerültek), de azért megkülönböztetett figyelem övezi és minden egyetem, aki az első tízbe kerül valamelyik kategóriában, büszkén teszi ki a helyezést a honlapjára. A “hivatalos” tájékoztatók az amerikai felsőoktatásról általában azt tanácsolják, hogy valamifajta akkreditációnak nézzen utána az ember, amikor egy egyetemről tájékozódni akar; ez a lista szerintem sokkal hasznosabb, mert akkreditáció nélkül eleve fel sem kerül ide semmilyen intézmény, a rangsor pedig azt is megmutatja, kb. hol helyezkedik el a hasonló intézmények között. Már a csoportosítás is nagyon hasznos: külön vannak a nagy egyetemek (National University), a komolyabb liberal arts college-ek (National Liberal Arts College), valamint a regionális intézmények, utóbbiak inkább a közvetlen környezetükből vonzzák a diákokat.

Nehéz eldönteni, melyik csoportot válassza az ember, én inkább a saját szubjektív szempontjaimat írnám le, akkorról, amikor én voltam hasonló helyzetben. Talán annyival volt nekem könnyebb, hogy előzőleg meg is látogattunk elég sok intézményt és közelről sok apróság feltűnt, amit fontosnak találtam.

A kollégium volt az egyik ilyen; csak olyan helyekben gondolkoztunk, ahol garantálták a négy éves kollégiumi elhelyezést. Lehet, hogy túl konzervatív vagyok, de nekem nem tűnt igazán jó perspektívának, hogy a húsz év körüli gyerekem a hasonló barátaival béreljen egy házat és maga oldja meg az élelmezését, ahogy tudja. Biztonságosabbnak találtam a kollégium akolmelegét, ráadásul később az is bebizonyosodott, hogy ahogy felsőbb évfolyamokba kerültek, a kényelem és a választási lehetőség is javult, nem mintha első évben igazán panaszra lett volna ok.

Az egyetem elhelyezkedése egy másik kérdés, mi igyekeztünk a keleti parton keresgélni, hogy nekik a hazalátogatás, nekünk szülőknek pedig az odalátogatás könnyebb legyen. Megközelíthetőség szempontjából a nagy egyetemek előnyben vannak, a legtöbb kis college valahol a világ végén, a hegyek között vagy az erdő közepén bújik meg, de itt már kompromisszumot kötöttünk, mert mint a blogból látszik, mi mindenféleképpen az utóbbiakra szavaztunk. A viszonylagos elzártság egyik előnye a biztonság, sokkal kisebb a bűnözés egy ilyen kis helyen.

Feltűnhetett, hogy eddig nem beszéltem szakokról, meg hogy mit akar tanulni a diák. Ez azért van, mert mindkét kategóriában a legtöbb helyen olyan széles a kínálat, hogy ez nem igazán szűkítő tényező. Ha a fentihez hasonló szempontok szerint már készített a család egy listát, akkor érdemes ezen a ponton megnézni az érdeklődésének megfelelő tanszékeket, a kurzusok kínálatát, vannak-e magasabb szintű tanulási lehetőségek, stb.

És persze, számolni kell, ami komplikált, lesz majd róla külön bejegyzés. Elsőre annyit, hogy a honlapokon szereplő számok nem kell, hogy elvegyék a kedveteket. A Best Value Schools alatt látható, hogy mennyien kapnak anyagi segítséget, és ez átlagosan milyen kedvezményt jelent; sok helyen elérheti a 70 százalékot, és akkor még mindig csak átlagról beszélünk, ennél tehát jobb is lehet a helyzet. Az ilyen szempontból jónak tűnő helyeken aztán részletesen meg kell vizsgálni, külföldiek milyen feltételekkel kapnak támogatást.

A tavasz a nyaralások tervezésének ideje is, és mindenkit bátorítanék, ha anyagi lehetőségei és ideje engedi, tervezzen be egy nyári „egyetemtúrát” az USA-ban. Ez egy valódi iparág, minden egyetem naponta több látogatást, vezetést szervez, ahol egyrészt látni lehet a menzától az előadótermekig és az uszodáig mindent, másrészt sok mindenkitől lehet kérdezni. A túravezetők általában diákok, a felvételi iroda munkatársai tartanak külön tájékoztatót, és speciális problémák (esetünkben az ösztöndíjak leginkább…) esetén szívesen megszerveznek egy találkozót a megfelelő szakemberrel. Ha komoly a szándékotok, érdemes elgondolkozni ezen is, és ha véletlenül szakmai program visz arrafelé, akkor feltétlenül szánjatok rá egy fél napot, megéri.

Most már csak igazi tavaszt kívánok mindenkinek, innen a bostoni télből

Kati

Szóval. Adott a 18 éves ifjú a középiskolai végzettségével. (Szándékosan nem írok érettségit, merthogy érettségi nincs. Erről bővebben majd a Vizsgák címszónál.) Ez a végzettség, bár sokféle tudást takarhat, nem differenciált, tehát nincs gimnázium, szakközépiskola, stb., elvileg mindenkit feljogosít bármilyen felsőoktatási intézménybe való jelentkezésre. Aki szinte azonnal használható, gyakorlati tudást szeretne, általában a 2 éves képzés felé indul, aminek a leggyakoribb formáját Community College-nak hívják.

A “klasszikus” felsőoktatás a négyéves college-okban valósul meg, amelyek Bachelor fokozatot adnak (Bachelor of Arts, B.A., vagy Bachelor of Science, B.Sc.). Ezt ne keverjük össze a mostanában Európában indult bolognai rendszerrel, mert csak komplikációkat okoz. A legfontosabb, amit magyarként nehéz megemészteni, hogy ezekben az intézményekben a szakválasztás sokkal szabadabb, mint amit itthon megszokhattunk, sőt nem is kell feltétlenül már a jelentkezéskor szakot választani. A diploma természetesen már valamilyen szakterülethez kapcsolódik. A Bachelor fokozat kevesebb szakismeretet ad, mint egy magyarországi ötéves képzés, de mivel az oktatás komoly hangsúlyt helyez a tanulási és kommunikációs képességek fejlesztésére, sok munkaadó számára jelentős értéket képvisel – persze nem mindegy, honnan, melyik intézményből való.

Aki a szakirányú ismereteit szeretné továbbfejleszteni, az ezután beléphet a “graduate” képzésbe. Egy kis nyelvtan: a Bachelor vagy annál alacsonyabb fokozatú képzést “undergraduate”, az afeletti fokozatokat (Masters vagy Ph.D.) nyújtó képzést “graduate” jelzővel illetik az Egyesült Államokban. Én nem vagyok jó brit angolból, de tapasztalatom az EU-s irodalomból, hogy ott inkább a “graduate” (undergraduate helyett), illetve “postgraduate” (graduate helyett) elnevezés dívik. Tehát jegyezzük meg: olyan, hogy “postgraduate”, Amerikában nincs, a “graduate” pedig a második lépcső a Bachelor után. A blogban következetesen ezt használjuk, és ezzel találkozhattok a megfelelő egyetemi weboldalakon is. A Masters általában 1-2 éves, gyakorlatorientált képzés, míg a Ph.D. gyakran 5-6 évig is elhúzódó, szervezett oktatást és önálló kutatómunkát is magában foglaló programot jelent. Itt is érdekesség, hogy sok területen a kettő nem épül egymásra, a Ph.D. programokba való jelentkezésnek nem feltétele a Master fokozat megléte.

Három olyan terület van, ami a fenti sémából egy kicsit “kilóg”, ezek pedig az üzleti, az orvosi és a jogi tanulmányok. Ha egy tipikus amerikai egyetem szervezeti felépítését nézi az ember, ott a “Business School”, a “Medical School” és a “Law School” (ha nem is pontosan ezzel az elnevezéssel) külön egységet képez, és nem is egészen illeszkedik az eddig leírt képzési rendszerbe. Amit ezen a ponton érdemes tudni, az csak az, hogy MBA, orvosi és jogi tanulmányokat, szemben a magyarországi rendszerrel, nem lehet 18 éves korban undergraduate szinten elkezdeni.

Még egy kis nyelvtan, a college és a University közti különbség. Nagyjában-egészében college az olyan intézmény, ami Bachelornál magasabb fokozatot nem ad ki, University pedig az, amelyikben Masters és/vagy Ph.D. program is van. Amúgy egy nagyon kedves vonása az ottani közbeszédnek, hogy minden oktatási intézményt egyszerűen “school”-nak hívnak, ha azt mondja valaki: “I am going to school”, az egyaránt jelenthet egy community college-ot vagy a Harvard neurobiológiai doktori programját. Ezért senki se sértődjön meg, ha a bevándorlási tisztviselő csak ennyit kérdez belépéskor: “So you are going to go to school here?”. Nem úgy érti, hogy az általánost akarja elkezdeni az ember.

Ha ezt így nagyjából megemésztetted, akkor a részletekért érdemes az  EducationUSA Tanulmányi Tanácsadó Központokhoz fordulni, illetve a honlapjukon található linkeket böngészni.

Kati és Kristóf

Az oktatási kóstoló több tekintetben válhat hasznodra. Alkalmat nyújt arra, hogy többet megtudj egy egyetemről, ahová esetleg szivesen jelentkeznél. Mivel a külföldi továbbtanulás hatalmas befektetés, és nemigen lehet a megvásárolt terméket visszavinni a boltba, mint egy törött fotelt, a próbaidő nem kis előny. Ha egy-két hónapot eltöltesz egy egyetemen, alkalmad van megismerni különböző oktatók személyiségét, az infrastruktúra erős és gyenge pontjait, a campus környékét és a környező városok hangulatát, a hallgatók mentalitását. Ezek mind olyan információk, amelyeket számokban, irásban nehéz kifejezni, de döntően befolyásolhatják az élményeidet egy egyetemen.

Ha nem is tervezel hosszabb ideig továbbtanulni az USA-ban, rengeteg nyári egyetemi kurzuson hasznos képességekre tehetsz szert. A nagyobb intézményekben szinte minden tanszék szervez nyári félévet. A molekuláris sejtbiológiától kezdve az ókori tudománytörténetig szinte minden tudományterületen találsz órát valahol az országban. Mi több, még a kompetitivebb helyeken is, ahová nehéz bekerülni teljes jogú hallgatóként, általában nincs hosszadalmas felvételi folyamat a nyári kurzusokhoz. Alkalmad nyilhat igy olyan minőségi oktatóktól tanulni, akikhez év közben sokkal nehézkesebb lehet a hozzáférés.

Az egyik leghasznosabb képesség, amelyet sok egyetem meg is céloz nyári kurzusaival, az angol nyelv. Az angoltudásod természetesen mindenképpen erőteljesen fejlődik, ha néhány hónapot eltöltesz az USA-ban, főleg ha még nem jártál itt előtte. Ha szervezett formában tanulsz, a nyári ittlét ezen előnyét megsokszorozhatod, ezzel egyben meg is alapozva jövőbeni továbbtanulási terveidet. Sőt, akár át is eshetsz néhány szükséges vizsgán, mint a TOEFL, az SAT, vagy a GRE, amig itt vagy, mivel az egyetemek sokszor szolgálnak ezek szinhelyéül, és gyakrabban is tartják őket, mint Magyarországon.

Valószínű, hogy ilyenkor mindenki, a legjobbat akarva neki, a lehető legkevesebb erőfeszítéssel járó tevékenységek felé próbálja irányítani.  Itt is jól jöhet, ha a diák már a legelején (lehetőleg a vendéglátókkal történő első magánbeszélgetésekben is) világossá teszi: gondolkodik azon, hogy USA egyetemre járjon, mégpedig valami jobb helyre. A “guidance counselor” legfontosabb feladata ugyanis, hogy a középiskola utáni évekre készítsen fel, ami legtöbbször az egyetemi felvételi eljáráshoz nyújtott segítséget jelenti. A tizedik évfolyamtól kezdve általában felhívják a figyelmet az SAT és egyéb egyetemi felvételi tesztek időpontjára, helyére, esetenként gyakorló teszteket vagy felkészítést is szerveznek, erre nem árt odafigyelni – sőt aktívan elébemenni és jelezni, hogy ilyesmi érdekelne.

A felvételi kérelmek elbírálásakor nagy súllyal fog latbaesni az amerikai középiskola, mert a legtöbb egyetem részletes adatbázissal rendelkezik az ország összes ilyen intézményéről és az azokban folyó szakmai munkáról. Amit elvárnak, hogy az adott környezetben a lehető legszínvonalasabb, az egyetemi munkára előkészítésnek leginkább megfelelő szintű órákat válassza a jelentkező. Érdemes előre beszerezni az adott középiskola tantervét (ezt a leendő évfolyamtársak már az előző év végén megkapják és el is döntik, hova akarnak járni), és még itthon, indulás előtt, a szülőkkel együtt átnézve, kialakítani valamiféle stratégiát.

Általában is érdemes ezt a lehetőséget a tanuláson kívüli rengeteg tevékenység megismerésére is kihasználni (sport, klubok, társadalmi munka), de fokozottan igaz ez akkor, ha továbbtanulási tervei vannak az embernek. Egy jelentkezési lapon rengeteg olyan rubrika van, amit magyar iskolában szocializálódva nemigen tud kitölteni az ember, és ha bizonyítani tudja, hogy sikeresen illeszkedik be idegen környezetbe, az sokat javíthat a felvételi esélyein.

Ami még jól jöhet, az egy ajánlólevél valamelyik tanártól a felvételi eljárás során. Erre is érdemes már az év vége felé, hazatérés előtt gondolni, és felhívni az illető figyelmét arra, hogy majd ilyet fogtok kérni tőle – nem igazán sikeres, ha karácsony előtt két nappal kap egy kérést, hogy ajánlást írjon valakiről, akire már csak haloványan emlékszik. Ha számít rá, akkor is érdemes már a jelentkezési időszak elején, szeptember-október körül emlékeztetni, az egyetemek címének és az egyéb tudnivalók pontos megjelölésével, természetesen.

Kép: kevindooley

Az eddigi tizenkét amerikai egyetemen töltött félévem mindegyike során dolgoztam is a sulinak. A biztonsági szolgálattól kezdve az informatika tanszéken keresztül a sportközpontig elég sok helyen megfordultam, és pár évig az iskola bőkezűségének köszönhetően finansziroztam a mindennapi életemet (meg persze ezt a blogot). Ha Magyarországról érkezel, és szükséged van rá, hogy kipótold a jövedelmedet, vagy csak aggasztó gyakorisággal találsz elszalaszthatatlan aukciókat az Ebay-en, a diákmunka fontos jövedelemforrás lehet. Gyakran pedig egyenesen része az ösztöndijcsomagodnak, hogy meghatározott óraszámban dolgozol az anyaintézménynek.

Az egyetem több okból a legfontosabb munkaadód. Diákvizummal csak erősen körülhatárolt esetekben vállalhatsz legálisan munkát az iskolán kivül. Ha kollégiumban vagy az egyetem közelében laksz, a legegyszerűbb a lakhelyedhez közel dolgozni, főleg, ha részmunkaidőben vagy csak ott.

Milyen diákmunkák léteznek? Kezdjük az egyik leggyakoribb konstrukcióval: ha undergraduate-ként tanulsz és anyagi támogatást kapsz, az ösztöndij egy részét képezheti a garantált munkalehetőség. A tanulmányaid mellett igy heti 5-20 órában elkötelezed magad, cserébe a minimálbérrel megegyező vagy afelett néhány dollárral mozgó fizetést kapsz. A kezdetekben gyakran nem jutsz éppen ideális feladathoz vagy időponthoz. A bátyám az első félévében szombat reggelente héttől pucolta az asztalokat a menzán. Az első félév alatt azonban sokszor jobban fel tudod deriteni a terepet, és sikerül érdekesebb, valamilyen képességet igénylő, emberibb időpontban végezhető munkát találni. Ezek aztán gyakran jobban is fizetnek. Az első évemben a biztonsági szolgálathoz osztottak, amely a céltalanság – a zavarosan körülhatárolt feladatunk végkimenetele mindig az lett volna, hogy hivjunk egy igazi biztonságit, amit minden épeszű ember maga is megtett volna – és a kellemetlenség – a munkaidő este tiztől hajnali kettőig tartott – furcsa ötvözete volt. Ezután felvitte az isten a dolgomat, és a sportkomplexum bejáratát őriztem kora esténként. Az utolsó évben pedig már tanársegédként és kutatói asszisztensként jeleskedhettem.

A graduate schoolban tanulók körében is gyakori az egyetemen végzett munka. A doktori programoknál a tipikus konstrukció, hogy nem fizetsz tandijat, és egy, a szűkös megélhetést biztositó ösztöndijat kapsz. Ezért cserébe heti 20 órát dolgozol, TA (teaching assistant, tanársegéd) vagy RA (research assistant, kutatói asszisztens) munkakörben. Az előbbi sok mindent takarhat az egyszerű dolgozatjavitástól kezdve a laborok, szemináriumok lebonyolitásában való segédkezésen át az előadások megtartásáig. Az RA munkakörét még inkább a professzor egyéni igényei, kutatásának jellege szabják meg. Az utóbbi sokszor azért is előnyösebb, mert a gyakorlatban azt jelentheti, hogy azért fizetnek, hogy a diplomádhoz szükséges saját kutatásodat végezd.

Fotó: greymalkn

Sok barátunknak voltunk kénytelenek csalódást okozni, amikor érdeklődni jöttek hozzánk, hogyan mehetne az ő gyerekük is amerikai egyetemre. Ugyanis a 12. év februárjában, amikor átlagos magyar család felébred, hogy a továbbtanuláson kéne gondolkodni, mert be kell adni a megfelelő jelentkezési lapokat, a legtöbb amerikai egyetemen már rég lejárt a határidő. A továbbtanulás átlagos amerikai családban már a középiskola kezdetekor téma. Nem csoda, hiszen a felkészülés szinte a teljes középiskolai időszakon keresztül tart, mert az egész felvételi eljárás nagyon különbözik az általunk megszokottól.

Ebben a részben nem írom le részletesen az egyes lépéseket, hiszen mindegyikről egy külön bejegyzésnek kell szólnia, csak általában jelzem, miheztartás végett, hogy mi mindenre van szükség.

Először is, ki kell választani a megfelelő egyetemet. Ez sem könnyű egy ekkora országban, pláne nem nekünk, ilyen messziről. Nagyon sok szempont jön szóba, és ehhez mind információt kell gyűjteni. Ha már körülbelül van elképzelésünk, akkor arról kell tájékozódni, mi szükséges a felvételi eljáráshoz. A leggyakoribbak a következők:

• iskolai bizonyítványok, fordítással együtt
• felvételi vizsgák eredménye (SAT, TOEFL)
• kitöltött jelentkezési lap
• esszé (egy vagy több)
• ajánlólevelek

A határidő egyes helyeken folyamatos, a legtöbb “liberal arts college”-ben az adott akadémiai évet megelőző év vége vagy az adott év eleje, december – január (azaz a jelentkező szempontjából a 12. év első félévének vége). Ekkorra kell a teljes csomagnak hiánytalanul megérkezni a felvételi irodákba, és bizony nem értékelik a késést. A teljes folyamatra kb. a következő időrendet lehet tervezni:

10. év tavasz: iskolák tanulmányozása, döntés (3-4-es lista)

11. év ősz:  felkészülés a tesztekre, döntés a teszttípusokról, jelentkezés

a kiválasztott iskolákról információk bekérése, előzetes regisztráció (ahol kell)

11. év tavasz:  tesztírás, esetleg ismétlés

12. év ősz:  jelentkezési lapok kitöltése, esszék, ajánlólevelek beszerzése, elmaradt tesztek pótlása

12. év tél: jelentkezés beküldése

12. év április: eredmények közlése az egyetemek részéről

(felvétel, elutasítás, várólista? – anyagi támogatás mértéke)

12. év május 1. :  válasz az egyetemeknek

Előnye ennek a rendszernek, hogy időben megtudja az ember, hova készüljön szeptembertől, és az érettséginek már viszonylag nyugodtan vághat neki. Ha ugyanis egy helyre már fölvettek, azt az eddigi eredmények alapján tették és az érettségi vizsgának már csak a meglétét kell igazolni a beiratkozásig. A másik kellemes vonása, hogy nem kell sehol és senkinek sorrendet megadni, az egyetemek egymástól függetlenül döntenek a felvételről, a diáknak pedig szabadságában áll azok közül az intézmények közül válogatni, akik felvették.

Amint ez az utolsó döntés a család részéről megszületett, természetesen újabb teendők következnek, erről is írunk még.

Kristóf írta máshol, hogy ő hetedikes korában tette le az első SAT-vizsgát. Tévedsz, kedves Szülőtárs, ha ebből arra következtetsz, hogy a gyerekeim valamiféle teljesítménykényszerben nőttek fel, ahol nem kaptak vacsorát, ha nem ragoztak el előbb néhány rendhagyó angol igét. A vizsgákhoz igazából az vezetett, hogy amikor kiskamaszként kint jártak iskolába, majd hazajöttünk, ki kellett találni valamilyen hatékony megoldást arra, hogy ne felejtsenek el angolul. A sima nyelvórák nagyon száraznak tűntek, így jutottunk arra a gondolatra, hogy valami olyat kéne angolul tanulniuk, ami amúgy is érdekli őket. A megoldást itt találtuk meg:

http://www.cty.jhu.edu/

Aztán meg itt:

http://www.ctd.northwestern.edu/

Mindkettő amerikai középiskolásoknak kitalált tehetséggondozó program, de nagyon szívesen vették a külföldi jelentkezéseket – feltéve, hogy a beiratkozni vágyó diák letette az SAT vizsgát megfelelő eredménnyel. Ez hetedik-nyolcadik osztályban persze nem a Harvard felvételi szintjét jelentette, de kellő motiváció volt szülőnek, gyereknek egyaránt, és veszteni nem igazán lehetett vele (a jelentkezési díjon felül).

A gyerekeink több kurzust végigcsináltak, egyeseket sikerrel, másokat kevésbé, bizony volt, amit abbahagytak, de nagyjából-egészéből jó tapasztalataink voltak mindkét programmal.

Az SAT igazi előnyét viszont visszatérve, az újabb középiskolában tapasztaltuk meg. Gondolom, kedves Szülőtárs, Te nem osztod azt az előítéletet, hogy Amerikában minden iskola szupergyenge és senki nem tanul semmit, különben nem ezen az oldalon néznél körül. De az tény, és számomra örökre érthetetlen marad, hogy abban a kompetitív országban miért a “jajdrágakisfiamnehogytúlerőltesdmagad” filozófia az alapvető az oktatásban. Ha valaki tanulni akar, azért nagyon komoly motivációt kell felmutatnia. A legtöbb, Amerikába csak egy-két évre kikerülő honfitársunk esetében itt megy félre a dolog. Hogy ezt megértsd, némi háttérre van szükséged a középfokú oktatási rendszerről az Egyesült Államokban, amit a legjobban ebben a cikkben foglalt össze Prinz Dani.

Ami a lényeg, hogy nem az iskolatípusokból van többféle, mint Európában általában, hanem nagy körzeti középiskolák vannak, ahol különféle színvonalú és tartalmú kurzusokból választhatnak a diákok.  Ezért nagyon fontos az év első napjaiban a megbeszélés az ún. “guidance counselor”-ral, aki segít a tárgyakban eligazodni és a végén jóváhagyja a kurzusbeosztást a diákkal és (ha jelen tud lenni) a szülővel egyetértésben. Ezen a ponton történhet az meg, hogy ha az új külföldről jött tanuló angol tudásában nem biztosak, akkor úgy gondolják, mindenből a leggyengébb csoportba kell tenni, abból nem lehet baj. Erre nagyon kell vigyázni, mert baj sajnos lehet belőle, hiszen a leggyengébb csoportokban nemcsak a tudással, hanem általában a motivációval is komoly gond szokott lenni, és ez bizony frusztrálhatja a gyerekünket, főleg, ha otthon “hajtósabb”‘ környezethez szokott. Ezért meg kell próbálni, akár az asztalt csapkodva is, elérni, hogy a gyereket lehetőleg “Honors” vagy azzal egyenértékű szintekre osszák be, az asztal csapkodására pedig az öklünknél sokkal hatásosabb egy már megszerzett SAT teszteredmény. Ez ugyanis olyasmi, amit ismernek és elfogadnak.

Magyarországon az SAT teszteket a Fulbright Bizottság szervezi. Érdemes őket felkeresni nemcsak az egyetemi tanulmányokra készülve, hanem egy tervezett középiskolai év előtt is, mégpedig időben, mert a vizsga akárhányszor megismételhető, és a javuló tendenciát is díjazzák.

Hiszen mi vagyunk az a generáció, aki még autóstoppal járta be Európa akkor nekünk rendelt felét. Talán találkoztunk is – a sopoti mólón, a berlini Alexanderplatzon, vagy a bolgár tengerparton. Aztán felnőttünk, megdöbbentő módon a gyerekeink is – és amikor azt mondják, el akarnak menni messze innen, tanulni, első reakciónk a pánik. Megpróbálom eloszlatni a pánikodat, elmesélni, én hogyan láttam – nagyrészt itthonról, bár ha lehetett, a helyszínről is – a gyerekeim egyetemi éveit, és főleg, hogy mit és hogyan tudtam segíteni nekik abban, hogy mindketten olyan helyre kerüljenek, ahol végül is jól érezték magukat.

Amerikában tanulni nagy kaland, és természetesen nem való mindenkinek. De egy valamitől ne félj: hogy a gyereked hirtelen felindulásból, úgy, hogy nem tudja mit tesz, nekiindul majd a világnak. Az amerikai egyetemi felvételi eljárás olyan próbatétel elé állít mind a kettőtöket, amit csak azok tudnak teljesíteni, akik nagyon komolyan akarják. Nem egyszerű, korán kell kezdeni, türelem és kitartás szükségeltetik hozzá – de ha sikerül, életre szóló élménnyel ajándékoz meg mindkettőtöket.

Nem akarok sokat lelkizni, nem is vagyok olyan típus, meg aztán az ilyesmi abszolút magánügy, és nem tartozik rám. Nálunk úgy alakult, hogy a fiúk általában reális és méltánylandó ötletekkel álltak elő, rám általában csak az a szerep maradt, hogy segítsek nekik az ötleteiket a gyakorlatban megvalósítani. Ez nem volt mindig egyszerű, de ha már megtanultam, szeretném Neked is elárulni a fogásokat. A sok hosszú beszélgetés, tervezgetés, információszerzés mellett az én dolgom volt a határidők betartatása, az esetenkénti hm.., “sürgetés” és az öt perccel zárás előtti postára rohanás is, ezt is megosztom majd Veled, mert enélkül bizony nem megy.

Sok sikert, sok örömet kívánok Nektek a felfedező úton! És látod, ez a közös blog is bizonyíték arra, hogy nem feltétlenül szakad el a gyerek a szülői háztól csak azért, mert külföldön tanul.

“Never let your schooling get in the way of your education.” Ha ezt a híres Mark Twain-idézetet megpróbáljuk leforditani, rögtön szembesülünk azzal a különbséggel, amely a liberal arts oktatást elválasztja a hagyományosabb elképzeléseken nyugvó modellektől. A “schooling” és az “education” szembeállítására nincsen is a magyar nyelvben igazán találó szópár, de talán mondhatnánk igy: “Ne engedd az iskoláztatásodat az oktatásod útjába kerülni!” Ezzel a látszólag ellentmondásos mondattal Twain arra hivja fel a figyelmünket, hogy a szakmai és személyes fejlődésünket döntően befolyásoló események és folyamatok jó eséllyel nem korlátozódnak a formális, tanteremben zajló, gyakran túl passzív órákra, hanem meghatározza őket a tágabb környezet, amelyben élünk. Sok felnőttként létfontosságú képességet, mint a vezetői képesség, tárgyaló- és egyezkedési képesség, önfegyelem, kitartás és szivósság, gyakran könnyebb és jellemzőbb tanórán vagy akár iskolán kivüli helyzetekben edzeni és fejleszteni: sportcsapatokban, zenei, kulturális, vagy önkéntes szervezetekben, vagy diákönkormányzatokban.  Amikor tehát egyetemet választunk, akkor, ha elfogadjuk ezt a logikát, nem csak a formálisan kínált tárgyak szinvonalát, a tanárok képzettségét vesszük figyelembe, hanem a teljes környezetet – a hallgatók érdeklődését, a diákszervezetek sokféleségét és minőségét, az intézmény elkötelezettségét a tágabb értelemben vett oktatás felé.

Emiatt, ha felcsapjuk egy amerikai egyetem brosúráját, vagy átböngésszük toborzó weboldalaikat, rögtön feltűnik, hogy a tanulmányi lehetőségek és a végzett diákok szakmai sikereinek felsorakoztatása mellett rengeteg helyet szentelnek a közösségi élet hangulatának, az órán kivüli lehetőségek bőségének leírásának. A Bowdoin College oldala például “learning community”-ként határozza meg az egyetemet, és részletesen kifejti ennek a fogalomnak a jelentőségét a diákok mindennapjaiban.

Érdemes tehát jelentkezőként alaposan átnézni az egytemet leíró irodalomnak ezen fejezeteit, hogy eldönthessük, tetszik-e nekünk az a filozófia, amely áthatja nem csak a tanórákon eltöltött időt, hanem ottlétünk idejének túlnyomó részét. A következő kérdések segithetnek ebben a folyamatban:

1. Kulturális élet. Sok egyetemen a zene-, tánc-, és színművészeti tanszékek hetente dobják fel fellépésekkel a hangulatot.
2. Sportlehetőségek. Az amerikai egyetemek sportvilága külön blogkategóriát érdemelne, álljon itt csak annyi, hogy a szinte professzionális szinttől a teljesen kezdőig terjedő szinvonalakon támogatják a sportot. Igy rengeteg ösztöndijlehetőség is sporthoz kötött, de a hétvégi hobbi-sportolóknak is kikapcsolódást és remek barátkozási lehetőségeket kínál.
3. Sokszinűség. A “diversity” címszó alatt minden egyetem mást ért, de kevesen hagyják ki e lózungot a suli leirásából. Érdemes kideriteni, hogy az egyetem tudatosan törekszik-e minél szélesebb földrajzi, vallási, politikai, szociális körből toborozni diákokat; egyrészt ez a te ottléted jellegét is befolyásolja, másrészt a bejutási esélyeiden is segíthet.
4. Vallási élet. Ahogy rengeteg nyelv és nemzetiség, úgy számos vallás hazája is Amerika, és ha jelentkezőként fontos számodra, hogy hozzád hasonló (vagy épp tőled teljesen különböző) hitű közösség fogadjon, érdemes ennek is utánajárnod.